Felső-Tisza-Vidék - Kerékpáros Vándortábor
1.Nap - Érkezés Fehérgyarmatra
Az első nap az utazásról szólt. Hosszasan vonatoztunk Székesfehérvárról Fehérgyarmatra. Az út sok energiát és
figyelmet igényelt, mert többször át kellett szállnunk és maga az utazás is elég hosszúra nyúlt. Mivel elég
messze mentünk ezért volt időnk megismerkedni, nézegelődni és játszani is. Megérkeztünk és elfoglaltuk a
szállást, ami egy kollégium volt. Nagyon izgalmas volt, mert sokat játszottunk, rengeteget beszélgettünk és
persze a nevetés sem maradt el.
2.Nap - Fehérgyarmat - Penyige
Útnak indultunk és első megállónk a Kölcsey-Kende kúria volt. Gyönyörű kastély, szemet gyönyörködtető
parkjával. Benne egy óriási platánfával melynek törzsét heten is alig tudtunk körbeérni. A következő
megállóink szépen felújított református templomok voltak. Érdekes volt, mert mindegyikről mondtak valami
különlegességet, amit még nem tudtunk. Ez volt az egyik leghosszabb út, szóval mindenki nagyon elfáradt.
Ujjongtunk mikor szálláshelyünkre értünk, megérte, hiszen csodálatosan festett.
3.Nap - Penyige - Tivadar
Nagyon jól indult a nap, mert először egy vízimalomhoz vezetett utunk, ami mindenkinek tetszett. Ráadásul
aranyos is volt mert a kísérőtanárok egyszer csak egy magyar népdalt kezdtek énekelni. Nagyon jó volt. A
következő állomás egy emlékház lett volna, de az nem volt nyitva, ezért helyette elmentünk egy gáthoz és ott
fürödtünk egyet. Rengetegen fürödtek ott, mindenkinek nagy élmény és felüdülés volt. Utunk tovább
folytatódott és egy csónakfejfás temető volt a következő megálló, ahol megtekintettük Kölcsey sírját. Utunkat
folytattuk, majd megérkeztünk következő szállásunkra, ahol kiszemeltük esti vacsorahelyünket, amely egy
fedett pajta volt. Vacsora előtt lesétáltunk a Tiszához és a strandon pancsoltunk, fürdőztünk egyet. Pár
társunkból homokembert építettünk.
4.Nap - Tivadar- Gergelyugornya
A túra ezen napján a Luby - kúriához gurultunk, ahol káprázatos rózsák tárultak a szemünk elé. Az ottani
foglalkozás egy órán keresztül tartott. Bemutatták a kastélyt, a rendezvénytermet, a pálmaházat. A szabaduló
szobát, az irodalmi- és történelmi tudást felmérő termeket még ki is próbálhattuk. Következő célunk egy
szárazmalom volt, ahol a csapat együttes erővel forgatta meg a malom hajtókerekét. Mindezek után újabb
érdekesebbnél-érdekesebb templomokat néztünk meg. A nap fénypontja ismét, a szállás elfoglalása utáni
fürdőzés volt. A vízben az egész csapat kidobót játszott. Az estét ping - pong csaták zárták.
5.Nap - Gergelyugornya - Tuzsér
Ezen a napon ismét egy nagyobb távot kellett megtenni, ezért a vezető néha megengedte a gyorsabbaknak, hogy
előremenjenek. Végig töltésen mentünk, ahol nem járnak autók, szóval nem kellett félni a balesettől. Persze a
gyorsakkal is ment egy kísérő. A napi programunk két kastély és egy templom meglátogatása volt. Elsőnek a
Tomcsányi–kastélyt látogattuk meg, ami szemet gyönyörködtető volt. Nem győztünk hova nézni, mert annyi minden
látnivaló tárult elénk. Az itteni templomoknak megvolt a maga különleges hasonlósága és különbsége, ez tette
őket egyszerre ugyanolyanná és mássá. Végső megállónk már a szállás közelében helyezkedett el. A kastélyban
két kiállítást tekintettünk meg, majd elindultunk célállomásunk felé. Itt is lehetőség nyílt a fürdésre, este
pedig a teraszon közösen játszottunk, felnőtt, gyerek egyaránt. Ez volt a nap egyik legjobb része.
6.Nap - Tuzsér - Kisvárda
Az utolsó napra jutott az eddigi legtöbb tekerés. Elsőként egy várkastélyt jártunk be, majd ismét egy templom
következett. Ebben volt néhány régi tárgy, amiket megtekintettünk. Kerékpárra ültünk és sokat bringáztunk
ahhoz, hogy megérkezzünk az utolsó állomásra. Ez egy népművészeti kiállítás volt. Itt Judit néni
táncbemutatót tartott a gyerekeknek. A programok után már indultunk is a gimnáziumba, ahol utolsó éjszakánkat
töltöttük ezen kirándulás alkalmával. Az éjszakát teljesen kihasználva, sokáig fenn voltunk és játszottunk,
beszélgettünk, nevettünk. Történeteket meséltünk egymásnak és rengeteget kártyáztunk. Ismeretségek,
barátságok és szoros kötelékek születtek ezen a hosszú, de izgalmas túrán.
7.Nap - Indulás haza!!!
A 7.nap a hazautazásra szántuk. Ez szintén hosszú és fárasztó volt. Ekkor már mindenki az otthonára gondolt.
Visszaemlékeztünk az elmúlt pár nap történéseire és programjaira. Egyszerre éreztük a honvágyat és azt, hogy
még maradnánk. Ezen a kiránduláson rengeteg barátságos, segítőkész és hűséges emberrel ismerkedtünk meg. Jól
esett ilyen kedves emberek között lenni.
Végszó
Köszönetet szeretnék nyilvánítani az egész csoport nevében Sándorovits Judit tanárnőnek, Ákos-nak a
kísérőnknek, a szervezőknek és legfőképpen köszönjük az igazgatónőnek, hogy engedélyezte a tábor szervezését.
Reméljük a későbbiekben is lesznek ilyen izgalmas, kalandos és érdekes túrák szervezve.
Köszönettel: a Táborozók