Kötelezők Könnyedén?

Bizonyára sokan szenvedtek a kötelező olvasmányokkal. Nem elég, hogy tanulni kell matematikára, fizikára, kémiára, figyelni az évente változó magyar helyesírásra, bevágni a történelem évszámokat; még ott van az a fránya irodalom, verselemzésekkel, megtanulandó definíciókkal, és minden diák legrosszabb rémálmával: a kötelező olvasmánnyal. De ha legalább egy lenne nyárra, mint általános iskolában, ugyan, dehogy! Ahogy nő az életkor, arányosan egyre több és súlyosabb kötelezően elolvasandót sóznak ránk, olyan kacifántos nyelvezettel, hogy abba az internetes fordítók bicskája is beletörik. Hát ha még azt hallja az ember a szülőktől, nagytestvértől, baráttól, hogy mekkora pokoli szenvedés megérinteni egy ilyen őskövületet, sőt, lapozgatni is, esetleg bele-beleolvasni, csak hogy meggyőződj róla; igen, ez magyarul van - nyilvánvalóan elmegy tőle a kedve 3 évvel előre. De biztosak vagytok benne, hogy tudjátok, mit hagytok ki, mikor kelletlenül a rövidített változatot forgatjátok, és imádkoztok, hogy benne legyen amit majd dolgozatnál kérdeznek?

Ugyan több, mint 5 filmfeldolgozás készült belőle, sokan egészen tizenegyedik osztályig nem is hallanak Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéről. Annyit talán az ügyesebbek ki tudnak venni a névből, hogy nem magyar -említett írónk ugyanis orosz- és a gyakorlottabbak pár próbálkozás után ki is tudják mondani nyelvbotlás nélkül, a baljós cím, és a megjelenés dátuma -1866- viszont rögtön elbizonytalanítja a bátrabbakat is, akik irodalom ötösben reménykedtek.

Pedig bizonyos, hogy nem véletlenül lett ilyen híres regény, és nem hazudnak azok sem, akik szerint zseniális alkotás. Hogy miért?

Kezdjük az elején; főszereplőnk, Raszkolnyikov egy szentpétervári egyetemi diák. Úgy érzi, hogy nagyobb tettekre hivatott, mintsem, hogy nyomorogjon, és kelletlenül dolgozzon fillérekért. Nem akar osztozni az átlagemberek sorsában, mikor talán ő is történelmet írhatna. Elég normálisan hangzik, nem? Egy kis egoizmus, egy kis lustaság, és bárki lehetne a modern Raszkolnyikov. Miért lennék én is átlagos? Miért vonatkoznának rám a szabályok amiket mindenki betart? Ha Napóleon, Caesar, vagy akár Nagy Sándor nem így gondolkodik, akkor ki hódított volna, ki ért volna el valami hatalmasat életében? Nem én hoztam ezeket a szabályokat, nem is akarok betartani! – mindenki érzett már így egy kicsit, vagy egy kicsit többször, legalább akkor, amikor a kezünkbe nyomták valamelyik kötelezőt, aztán “Tessék csak elolvasni!”. Valószínűleg sokunk nem érti, hogy miért, és megfordul fejünkben, hogy szimplán ellentmondjunk, vagy rafináltan kikerüljük a dolgot. Még akkor is, ha egyetlen ilyen regénnyel nem csak szókincsünket és szövegértési képességeinket fejlesztjük – aminek a magyar fiatalság nem azért, de igencsak szűkében van- de az emberi lélekről is tanulhassunk egyet s mást.

Nos, tehát Raszkolnyikov így gondolkodik, majd alapos és meglehetősen hideg tervezés után végez az uzsorásasszonnyal, akinek tartozik. Hiszen miért kéne neki már megint fizetnie? Mégis kinek hiányozna ez a gonosz némber, aki mindenkit csak kihasznált? A jól eltervezett gyilkosság mégsem sikerül zökkenőmentesen, ez azonban háttérbe szorul, mert a Rogyának valami sokkal veszedelmesebb szörnyeteggel szembenéznie az igazságszolgáltatásnál: a saját lelkiismeretével. Mert embert ölni azért mégsem helyes dolog, akkor sem, ha nemes eszmékért teszi. -  Na jó, remélhetőleg idáig nem jutottatok el a kötelezők miatt, de akkor más idők jártak.. – Ahogy a nyomozás folytatódik, elhatalmasodik rajta a bűntudat, sőt, a paranoia is. Azonban ha bűneit bevallaná, akkor a saját nemes eszméit ítélné kárhozatra, és meg kéne tagadnia eddigi elmélkedéseinek gondosan felépített rendszerét.

Persze a lélektan és a főhős – szabad egyáltalán ilyet mondani egy gyilkosra? – összezuhanása, majd jellemfejlődése közben kapunk más izgalmas karaktereket, lenyűgöző fordulatokat, mert hát azért ez mégiscsak egy bűnügyi regény.

Remélem, hogy ezzel egy kis kedvet adtam, hogy nagyobb eséllyel üljetek le olvasni – nem tilos akár előre belenézni, mert én is ezt tettem nem olyan rég és abszolút nem bántam meg. A nyelvezete persze nem olyan könnyű, de nagyon logikusan követi egyik gondolat a másikat, és több fordítás is készült. Sőt, pár viccesebb beszólás is elcsattan.

A regényt tehát ajánlom minden kedves olvasónknak!