Börtönbe zárva

Húsom börtöne, csontok rácsa

Fogva tartja lelkem,

Börtönőröm: Testem, Önmagam

Valahogy el kéne mennem.

Ám az álmaim, emberi vágyaim

Földhöz ragasztanak le engem,

De egyszer rácsaim, emberi izmaim

Egyszer majd levedlem.

 

Lelkem szárnyra kap testem nélkül

Földi hamvaim elhagyom

És az álmaim, emberi vágyaim

Porhüvelyemben eldobom.

Akkor majd testemet, emberi létemet

A földön másnak meghagyom,

 De fájdalmas létemet, elrontott énemet,

Ezeket örökre feladom.