Kiss Lőrinc

Mikor érettségiztél?

2016 tavaszán érettségiztem.

Milyen volt tópartisnak lenni? Milyen volt az osztályközösség?

Remek volt! Sokukkal ma is tartom a kapcsolatot, mert jó barátságra tettünk szert.

Kire/mire emlékszel szívesen?

Kire? Ha bele gondolok, elsőre Fekte Zoltán Tanár úr jut eszembe, és a közös szervezgetése a teaházaknak, és a fontos, mély beszélgetések. Talán ő volt, aki a legnagyobb benyomást tette rám. De persze említhetem Kovács Ágnes osztályfőnökömet és az egész tanári gárdát, akiknek köszönöm szorgos munkáját, és hogy megpróbáltak kisebb nagyobb eséllyel embert nevelni belőlem

Volt-e valami hobbid annak idején? Mi és hogyan fért bele a tanulás mellett az életedbe?

Rengeteg mindent csináltam és csinálok még mindig. Aikido, Parkour, Szertornászás Sió Attila Tanár úrral. Belefért az időbe simán. Egyetem mellett már kevésbé férnek bele, de még mindig sokat sportolok.

Mit csináltál érettségi után? Megvalósultak-e a terveid?

Felvettek az egyetemre, az ELTE Japán szakjára, ahol minor szakként tanulhatom a japán mellett a vallástudományt és az arab nyelvet, ami mindig is érdekelt.

Milyen képességek, készségek, viselkedés, tulajdonság segíti szerinted a ma emberét?

Leginkább talpraesettnek kell lenni szerintem. Harcolni a végsőkig, és sosem feladni!

Visszalátogattál-e az érettségi óta az iskolába? Milyen érzés volt? Tapasztaltál valamilyen változást?

Vissza! Bár még sajnos nem sokszor, szeretnék még menni!

Megfogalmazódott-e benned, hogy valamilyen formában támogasd volt iskoládat, segítsd a mai diákok munkáját?

Szívesen szerveznék még teaházat! Vagy akár tarthatok előadást arról, ami tanulok. (Japán kultúra, Buddhizmus, Iszlám, Vallások stb.)

Fogalmazz meg légy szíves egy javaslatot, üzenetet a mai tópartisoknak!

Tessék jól viselkedni, de csak mértékkel! És szeressetek mindenkit!