Melletted

A felettem elterülő ég voltál, bőrödbe égetett szikrákkal. Tincseid közé bújtatott szellőkkel árasztottad a kegyetlen fagyot, vagy éppen puha melegséget ami érzékeimet felcsigázta. Meghajoltak előtted a fák, ahol örvény-ruhád szegélye földre ért, és felkapták fejüket a virágok, amikor elmosolyodtál életem képtelenségein. Szereteted felolvasztotta az ereszcsatornák szakállát, új élet lehetőségét csepegtetve a talajba. Életre keltetted a haldokló földet, védelmező haragodban felhasítva cserzett bőrét, hogy megmutasd neki is van szíve. Jéghidegen ragyogó őszinteséged eloszlatta a szemeim sarkában táncoló sötétséget, újra és újra rámutatva a körülöttem lévő még ismeretlen világra. 

Ott voltál mindenben. Körülvettél és belém bújtál tökéletesen kitöltve az összes tökéletlen és durva élemet, megannyiszor figyelmeztetve hibáimra és biztos kézzel lökve ki képzeletem démonjai elé. Úgy ismertél, mint senki más, és ez megrémisztett. Soha nem hittem hogy valaki olyanra lesz szükségem, amilyen te voltál.