Takács Luca

Mottó: „Sötét dal után, felismered a világost, ami már nem úgy csendül, mint lelked kihalt erdőin ki nem nyíló virágok”
(Takács Luca-Lelkem)

Egy átlagos diáklány vagyok, aki - ha teheti - szabadidejét versek, slamek olykor prózák írásával tölti. Akinek kedvenc költője Ady, Radnóti és József Attila. Nem ebben a sorrendben. Csupán azért, mert nem tudnék dönteni közülük. Írásaimban igyekszem önmagamat kifejezni. Szeretek véleményt formálni az engem érő hatásokról, sokszor ezt szarkazmussal és megesik, hogy cinizmussal közlöm. Szinte mindenről órákat tudok beszélni, és ha kell, meg is védem az álláspontomat, mondjuk egy vita során. Mottómmal azt szeretném kifejezni, hogy sokszor láthatod a világ rossz oldalát, viszont célszerű megkeresned azt a dolgot, ami segít téged kirángatni az ilyen helyzetekből. Számomra az írás jelenti a kiutat. Befejezésül csak annyit: Ne féljetek önmagatok lenni, hisz aki így nem, higgyétek el, máshogy sem fog jobban szeretni titeket. Mind különlegesek vagytok, ezt ne felejtsétek el!